Dora György producer

#film #színház #producer

 

Dora György

producer

1991-1993 között a Nemzeti Színház pályakezdő színésze, Iglódi István tanítványa.

1993-ban két fiatal rendezővel megalakítja első vállalkozását, mely könyvkiadással foglalkozik, majd egy cégegyesülést követően 1995-ben létrehozza az NBG televíziós-műsorgyártó kft-t, mely négy televíziós társaság részére három év alatt több mint 600 főzőműsort készít.

1997-1998-ban több reklámfilm gyártója (SzilasFood, Apenta, Kelemen tészta), majd 1998-ban produceri vezetése mellett elkészítik az Európa Expressz c. nagyjátékfilmet.

Ezt követően dolgozik a TV2-nek, az HBO-nak, majd az RTL-lel koprodukcióban leforgatja a 2006-ban a közönség által az év vígjátékának választott Szőke kólát.

2009 - Gyerekfilmet készít, ezt követően pedig elindítja a Barna Kóla, ill. a VideoRandi című nagyjátékfilmek előkészítési munkálatait.

2014 - A Magyar Filmakadémia tagja.

2015 - Csatlakozott a Sinus Media csapatához.

2016 - Megírta első önálló forgatókönyvét Szerelem első látásra címmel.

2017 - Megalapította a Madagaszkár Stúdiót Antananarivoban.

2018 - Elindította a Szerelem első látásra című koprodukciós romantikus komédia előkészítési munkálatait.

 

Hivatalos oldal: doragyorgy.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 2
Össz.: 2 799

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Dora György producer - © 2008 - 2024 - doragyorgy.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »